Menu
Slider

OM azonosító: 203069
5540. Szarvas,
Vajda Péter utca 20.
Telefon: 66/514-890
Fax: 66/312-988
Email: szarvas@gyszc.hu
      info@szvki.hu

Május 9-én tanulmányi kirándulásra utaztunk Budapestre, a Body kiállításra. Több osztályból állt össze a csapat. Valamennyien a GYSZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Szarvas) pedagógusai és diákjai.

Korán reggel indultunk útnak, hogy a megbeszélt időpontra odaérjünk. A kiállításon egy ötödéves medikushallgató vezetett végig. Számunkra az idegenvezetés rendkívül érdekes és tanulságos volt. Ahogy haladtunk a 13 helységet felölelő kiállításon, mindenhol hallhattunk egy számunkra új és érdekes információt.   Az elején ismertették velünk, hogy minden test Kínából származik, onnan került ide Magyarországra. 

Maga a kiállítás 2200 négyzetméterén több eredeti, egykor emberi test, illetve emberi testben megtalálható szerv preparációját mutatta be az odalátogatóknak. A testek plasztinációval lettek preparálva. A plasztináció a test vagy testrészek konzerválásának az anatómiában használt módszere.  A kiállításon külön helyszínt kapott többek között az ér- és idegrendszer, az izmok, a testi rendellenességek, az embrió és magzat fejlődése, az agy és még sok minden más is.

A nap folyamán sok tévhitre választ kaphattunk. Az érdekességekre példa, hogy láthattunk ér- és idegrendszer-hálózatot szintén a plasztináció módszerével preparálva, valamint a hallócsontocskákat is megcsodálhattuk, amit szintén nem mindennap lát az ember.

A legérdekesebb számunkra a 8. számú terem volt. Egyben ez volt a legnyomasztóbb is, ugyanis itt egy embrió (majd később magzat) fejlődését láthattuk a méhben, életnagyságban. Egy magzat fejlődését nem lehet sok helyen látni, itt viszont az első héttől az utolsó hónapig végig nyomon követhető volt. Felhívták a figyelmünket arra, hogy mennyi felelősséget jelent egy magzat, és hogy mennyi betegség előfordulhat egy terhesség alatt.

Elég sokkoló volt a rákos, illetve más betegségben szenvedő szervek látványa, ami elgondolkodtatásra kényszerített mindannyiunkat. Úgy gondolom, ezután jobban figyelünk majd az egészségünkre.

Ez a kiállítás nagyon jó demonstrációja az emberi test felépítésének és működésének, minden ember számára érdekes és tanulságos lehet. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a kiállítást.

Kuti Karina és Molnár Tünde 9. E

MENŰ

Menu

Továbbtanulási lehetőségek

Online olvasóik:

Oldalainkat 30 vendég és 0 tag böngészi

001094190
Ma
Tegnap
Héten
Hónapban
Összesen
296
538
834
30828
1094190
Your IP: 54.161.116.225
2018-10-16 14:34

Statisztika

Látogatók
232
Cikkek
207
Cikkmegtekintések találatai
345694

Go to top

Copyright © 2011 GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Cím: 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. Telefon: 66/514-890 Fax: 66/312-988