Menu
Slider

Véletlen egybeesés vagy a szervezők ügyességén múlt, hogy a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége által megrendezett Teöreök Aladár gépírók, gyorsírók és szövegszerkesztők versenyének ünnepélyes oklevélátadását ismét – mint a tavalyi évben – június 6-án sikerült megtartaniuk a GYSZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Szarvas) ügyvitel ágazatba járó tanulóinak, szaktanárainak.

Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszony köszöntője után megkezdődött a várva várt oklevélátadó, melyen a diákok, valamint osztályfőnökeik és felkészítő tanáraik, Harmati Ágnes, Kiss Zsuzsanna, Kugyela Tímea és Tóthné Jansik Erzsébet is jelen voltak.

Az idei verseny kiemelkedő eredménye, hogy Gere Dóra, Králik Fanni Bianka és Tóth Patrícia Tünde az iskolák közötti (32 csapatból) csapatversenyben országos 7. helyen végeztek, míg az iskolánk az összes leütésszám tekintetében a pontszerző versenyen országos 
1. helyet hozhatta el.
Elismerés illeti minden egyes diákunk teljesítményét, különösen azért, mert a verseny elején tapasztalt technikai nehézségek ellenére is meg tudták őrizni lélekjelenlétüket, s ilyen derekasan helytálltak.
Külön figyelemre méltó a 9. D osztályos tanulók teljesítménye, hiszen csak szeptemberben kezdték meg a gépírás tantárgy tanulását és áprilisban már indultak is a versenyen: Ambrus Szonja, Karai Tímea, Lipták Lara, Lőcsei Lilla és Tóth Viktória az oklevél mellé külön az első versenyen résztvevőknek készített kis emléktáblácskát is átvehették Liska Tamás Gábor rendszergazda jóvoltából.
A 10. C osztály ügyvitelesei teljes létszámmal versenyeztek (Czudarhelyi Helga, Csontos Mariann Kinga, Gáspár Alexandra, Gere Dóra, Kiss Patrícia Réka, Litauszki Laura, Petrás Márta Erika, Szabó Petra).
Fiatal kora ellenére nettó 3444 leütésszámmal korcsoportjában országos negyedik helyezést ért el Gere Dóra. Ezzel a teljesítménnyel iskolánk legtöbbet író diákját is köszönthetjük személyében!
Hibátlan gépírásért érmet vehetett át Králik Fanni Bianka (12. C) és Dobos Alexandra Beatrix (13. D). 
Elismerésben részesülhetett a versenyen való részvételért még Bakró Szabina, Becsei Zita, Burai Klaudia, Csik Krisztina, Nemes Petra, Varga Angéla 11. D osztályos, Horváth Alexandra, Pápai Vivien Viktória, Szatmári Réka és Vincze Ildikó 12. C osztályos, valamint Bábi Beatrix, Bakulya Zsanett Mária, Bélteki Petra, Bihari Beatrix, Czinkoczki Klaudia, Kovács Anett, Magyar Tímea, Nitsch Dóra, Palicska Dorina, Varga Zsaklin Vivien 13. D osztályos tanulók. 
A közös fényképek elkészítése után az ünnepség pezsgős koccintással és finom falatokkal zárult. 
Gratulálok a diákoknak és természetesen a felkészítő tanároknak is. Remélem, 2020. június 6-án ismét találkozunk, és legalább ennyi oklevelet és emléklapot oszthatunk ki. 
Kiss Zsuzsanna szaktanár

 

MENŰ

Menu

Továbbtanulási lehetőségek

Online olvasóik:

Oldalainkat 18 vendég és 0 tag böngészi

001526705
Ma
Tegnap
Héten
Hónapban
Összesen
2699
1281
3980
27804
1526705
Your IP: 3.227.233.6
2019-08-20 14:38

Statisztika

Látogatók
1
Cikkek
270
Cikkmegtekintések találatai
458629

Go to top

Copyright © 2011 GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Cím: 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. Telefon: 66/514-890 Fax: 66/312-988