Menu
Slider

2020. február 24-én Kecskemétre utaztunk, amit az osztályfőnökünk, Kasikné Terényi Mónika tanárnő szervezett meg. Elsőként két iskolát látogattunk meg, ahol az osztály szétvált. 

A pedagógiások és a szépészetesek a Kecskeméti Szent-Györgyi Albert Középiskolába mentek, ahol a 11. évfolyamos pedagógiások bemutatták az iskolát, meséltek a gyakorlatukról, óráikról, majd a végén csapatokat alkotva együtt játszottunk. Ez alatt az idő alatt a turisztikások és vendéglátósok a Kecskeméti Széchenyi István Középiskolába látogattak, ahol a végzős turisztikás diákok meséltek vizsgájukról, az iskolai életről és továbbtanulási terveikről.

Majd körbevezettek az iskolában minket. Lehetőség volt arra is, hogy néhány órába bepillantást nyerhessünk. Megmutatták a különböző tanműhelyeiket és szaktantermeiket.

Miután elhagytuk az iskolákat ellátogattunk a Kiskunsági Nemzeti Park Látogatóközpontjába. Végül a hazautazásunk előtt megebédeltünk és egy kis szabadidő eltöltése után indultunk haza. Kellemes napot tudhattunk magunk mögött.

Köszönjük a Gyulai Szakképzési Centrumnak és iskolánknak hogy utazásunkat támogatta.

Kuti Karina és Farkas Rita 11. D osztályos tanulók

MENŰ

Menu

Továbbtanulási lehetőségek

Online olvasóik:

Oldalainkat 74 vendég és 0 tag böngészi

001799904
Ma
Tegnap
Héten
Hónapban
Összesen
463
989
4084
1452
1799904
Your IP: 18.232.188.251
2020-04-02 11:49

Statisztika

Látogatók
1
Cikkek
314
Cikkmegtekintések találatai
574309

Go to top

Copyright © 2011 GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Cím: 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. Telefon: 66/514-890 Fax: 66/312-988