Kedves Diákjaim!

Azt mondják, kicsi a bors, de erős. Ez rátok is igaz. Bár nem végeztetek sokan ebben az osztályban, mégis mély nyomot hagytok az osztályotokban tanító kollégáimban és bennem is.

Már fiatal felnőttként, egy szakmával a zsebetekben döntöttetek úgy, hogy folytatjátok a tanulmányaitokat az SZÉ/12/1/N osztályban. Ki szakács, ki pincér, ki pedig kőműves vagy éppen asztalos végzettséggel döntött úgy, visszaül még két évre az iskolapadba, és megszerzi az érettségit is. Mindannyian tisztában voltatok vele, hogy az érettségi bizonyítvány újabb kapukat nyit meg, a lehetőségek szélesebb tárháza áll rendelkezésetekre későbbi életetek során, esetleg egy újabb szakma feltétele.

Az osztályunk 8 fővel indult, és mivel már mindannyian ismertétek egymást, hamar jó közösség alakult ki. Ezt erősítette a közös paintball és a szabadulószobás délelőttünk is, ahol mindannyian jól éreztük magunkat. Két alkalommal is a digitális oktatás törte meg a tanéveteket, amikor is mindenki otthonába kényszerült.  Talán ezek az időszakok voltak a legnehezebbek, hiszen ti két év alatt sajátítottátok el a négy év tananyagát, ezért ezen oktatási formában is maximálisan helyt kellett állnotok.

Remélem, sok örömmel gondoltok majd később is vissza erre a két évre és nem felejtitek el a magyar, történelem, matematika vagy éppen az idegen nyelvi órák hangulatát, beszélgetéseit, és persze tartalmát sem. 

Az előttetek álló úthoz sok sikert, kitartást, szerencsét kívánok!

Úgy gondolom, hogy az általatok választott Petőfi Sándor idézet hűen tükrözi az elmúlt két évünket:

„Pajtásaim! értetek a bú;

Elhagyni, fiúk, titeket,

Ez fáj nekem, ez szomorít el,

Ez ver kebelembe sebet...

De nem! mi vigadtunk minden időben,

Igy hát szomorú a búcsu se légyen.”

Szebedinszky Éva    @maffiafőnök