SZC logo

Gyulai Szakképzési Centrum

OM kód: 203069/018 | 5540 Szarvas, Vajda Péter utca 20.

Intézmény logo

GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA

Hírek

2021. nov. 15.


Plentri Nikolett 12.E

    Népek meséi

    Idén élőben tartotta meg mesemondó versenyét a “SZARVASÉRT” Alapítvány 2021. november 12-én, melynek ismét a mi iskolánk adott otthon. A téma ebben az évben a népmese volt.  A versenyen kicsik és nagyok egyaránt részt vettek. Sajnos a közös megnyitó és az eredményhirdetés most nem jöhetett szóba, viszont így is szívélyes fogadtatásban volt részünk egy kis enni-, innivaló kíséretében. Iskolánkból három tanuló vett részt a versenyen középiskolás kategóriában.

    Népek meséi

    Intézményünk 12.E osztályos tanulója, Mohácsi Réka II. helyezést ért el A három dió című magyar népmese magával ragadó előadásával. Szintén a 12.E osztály diákja, Plentri Nikolett III. helyen végzett A vénleány népmesével. A versenyen Rontó Fanni, 10.E  osztályos tanuló is szépen szerepelt Az aranyparázs című tanulságos mesével.
    A nagyszerű produkciókat emléklappal, oklevéllel és „mesés” ajándékkal jutalmazta a zsűri. Gratulálunk minden kedves résztvevőnek! Köszönjük a felkészítést és a támogatást: Bartolákné Szabó Éva tanárnőnek!

    Plentri Nikolett 12.E osztályos tanuló

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Rendületlenül

    Rendületlenül

    Egyetlen, vérontás nélküli zajló forradalmunkra emlékeztünk iskolánkban 2024. március 14-én. 1848 tavaszán megérintette a szabadság szele az akkori jövő letéteményeseit, az ifjúságot, akiknek élén a kor szellemi nagyjai álltak. Akkori követeléseik szinte még a mai napig érvényesek, a történelem viharai dacára is a márciusi ifjak örökérvényűek.

    2024. márc. 14.


    Bődi Etelka

    Party falatok és koktélok háziverseny

    Party falatok és koktélok háziverseny

    Iskolánkban előszőr került megrendezésre a Party falatok és koktélok háziverseny. A tanulók egyénileg, csapatokban és osztályszinten is benevezhettek a versenyre. A rendezvény megszervezésére március 7-én került sor, ahol összesen 12 csapat mérettette meg magát. Szebbnél szebb termékekkel találkozhattunk. Értékeléskor a fő szempont az ötletesség és a kreativitás volt.

    2024. márc. 12.


    Kasikné Terényi Mónika

    Nőnap a kollégiumban

    Nőnap a kollégiumban

    A nőnap előestéjén került megrendezésre az a hagyományos program, amin a kollégium fiú tanulói köszöntötték lány társaikat.

    2024. márc. 11.


    Földesi Zoltán


    Partnereink

    SZC logo

    Gyulai Szakképzési Centrum


    GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

    5540 Szarvas, Vajda Péter utca 20.

    Telefon: +36 66 514890

    E-mail: szarvas@gyszc.hu

    OM azonosító: 203069/018


    2024GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium