SZC logo

Gyulai Szakképzési Centrum

OM kód: 203069/018 | 5540 Szarvas, Vajda Péter utca 20.

Intézmény logo

Gyulai SZC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA

Hírek

2026. jún. 30.


    Élményekkel és új barátságokkal zárult a tábor

    A tábor utolsó napjának reggelén már igen fáradtak voltak a gyerekek. Az ismerkedős játék, valamint a mese és a bábjáték varázsa azonban hatott, és hamarosan lelkesen játszottak a kesztyűbábokkal. A Kesztyű című mese kiválasztása után elkészítették a szereplőket síkbáb formájában. Végül a kilencedik és tizedik évfolyamos tanulók segítségével előadták a mesét.

    Élményekkel és új barátságokkal zárult a tábor

    A következő állomáson az iskola oktatás ágazatában tanuló diákjai énekeltek a gyermekeknek, majd közös táncra invitálták őket. A gyermekek nagyon élvezték a programot, és kivétel nélkül mindannyian több dalt is végigtáncoltak a nagy hőség ellenére. Pihenésképpen karaoke-dalokat adtak elő, majd újra belemerültek a táblán kivetített koreográfiákba.

    A foglalkozások végén, a táborzárás során a gyermekekkel közösen átbeszéltük a hét eseményeit: mi tetszett nekik a legjobban, mit visznek magukkal kincsként, és milyen pozitív üzenetekkel tudják elengedni társaikat a nyár hátralévő részére.

    Beszámolóik alapján kiderült, hogy számtalan élményben volt részük, és a hét során végig nagyon jól érezték magukat. Megismerték egymást, és új kötelékek alakultak ki közöttük. Mindezekért hálásak voltak, és megköszönték, hogy részt vehettek ebben az egyhetes élményben.

    GALÉRIA

    Élményekkel és új barátságokkal zárult a tábor

    733187638_1897165095018612_6994247795404846219_n.jpg
    736226335_1897164915018630_5730843210849018338_n.jpg
    732769927_1897164918351963_4891693416282739297_n.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Vizsgák kipipálva, jövő betöltése indul!

    Vizsgák kipipálva, jövő betöltése indul!

    Elérkezett az a pillanat, amiről az első napokban még azt hittük, nagyon messze van: a 13. C osztály búcsúzik az iskolától. Túl vagyunk az érettségin, a szakmai vizsgákon, a tanórákon, gyakorlatokon, dolgozatokon, feleléseken, izgalmakon és persze a sok közös nevetésen is.

    2026. jún. 26.


    Felfedezés, játék és alkotás – ilyen volt a Mesterségek tábora negyedik napja

    Felfedezés, játék és alkotás – ilyen volt a Mesterségek tábora negyedik napja

    A Mesterségek tábora negyedik napja is tartalmasan és vidám hangulatban telt. A délelőttöt a Szarvasi Történelmi Emlékúton kezdtük, ahol a táborozók játékos formában ismerkedhettek városunk múltjával, értékeivel és nevezetességeivel. A közös séta során kíváncsian figyelték a látnivalókat, bátran kérdeztek, beszélgettek, és jókedvűen fedezték fel Szarvas történelmi emlékeit.

    2026. jún. 26.


    Mesterségek tábora 3. nap

    Mesterségek tábora 3. nap

    Kreatív és élménydús délelőttöt töltöttek kis táborozóink a Körösvölgyi Állatparkban, ahol a Kárpát-medence állatvilágának megismerése igazi kalanddá vált. A gyerekek a kifutók mentén, izgalmas feladatlapot kitöltve kutatták fel többek között a bölények, baglyok és farkasok titkait, majd a szerzett élményeket csapatokban, színes plakátok formájában formálták kreatív alkotássá.

    2026. jún. 25.


    Bődi Etelka Ardainé Tóth Anikó


    Partnereink

    SZC logo

    Gyulai Szakképzési Centrum


    Gyulai SZC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

    5540 Szarvas, Vajda Péter utca 20.

    Telefon: +36 66 514890

    E-mail: szarvas@gyszc.hu

    OM azonosító: 203069/018


    2026Gyulai SZC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium