Hírek
2026. ápr. 23.
admin
Sikeres bemutatkozás a WRO robotika versenyen
Első alkalommal vettünk részt a World Robot Olympiad (WRO) hazai tatabányai elődöntőjén, amelyet az Edutus Egyetem székhelyépületében rendeztek meg. A Senior RoboMission kategóriában indultunk, ahol több csapattal mérhettük össze tudásunkat.

Csapatunkat Ambrus Zoltán és Rontó Balázs 10.D osztályos informatika ágazatban tanuló diákok képviselték, felkészítőjük Liska Tamás Gábor volt. A verseny során egyszerre éreztük az izgalmat és a kihívás súlyát, valamint a kellemes versenydrukkot, hiszen most vettünk részt először ilyen szintű megmérettetésen. A nap folyamán több lehetőségünk is volt bemutatni robotunk működését és programozását.
Bár kevés tapasztalattal vágtunk bele a versenybe, a felkészülés során szerzett ismereteinket igyekeztünk a lehető legjobban alkalmazni. A továbbjutás ezúttal nem sikerült, azonban a mezőny közepén végeztünk, ami első részvételünkhöz képest biztató eredménynek számít.
A verseny során rengeteg tapasztalatot szereztünk, és mélyebb betekintést nyertünk a robotika világába. Az itt szerzett élmények és tudás minden nehéz pillanatot kárpótolt.
Bízunk benne, hogy ez csak a kezdet, és jövőre még felkészültebben térhetünk vissza a versenyre.
GALÉRIA
Sikeres bemutatkozás a WRO robotika versenyen



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Országos verseny a Műhelyiskolák között
Ebben a tanévben is a Gyulai Szakképzési Centrum szervezésében valósult meg a Országos Műhelyiskolai Szakmai Verseny.
2026. ápr. 23.
Tusjak György

Diákolimpia
Iskolánkból 8 diák (Hajdúch Noémi, Petrovics Gréta, Farkas Lili, Mrsán Rubina, Cserven Endre, Körösparti Zalán, Várnagy Viktor és jómagam, Molnár Sára) vettünk részt az Algyőn megrendezett lövészet diákolimpia vármegyei fordulóján. Mindannyian a nyílt irányzékú 20 lövéses kategóriában indultunk, ahol kortársainkkal mértük össze tudásunkat.
2026. ápr. 20.
Molnár Sára Judit

Kertészkedés a rugalmas tanulási utak csoportjaiban
A rugalmas tanulási utak csoportjaiban a kertészkedés is fontos szerepet kap. Az Orientációs fejlesztő csoport és a Műhelyiskola tanulói a gyakorlati tevékenységek során a növénytermesztés alapjaival is megismerkednek.
2026. ápr. 16.
admin



