Hírek
2024. ápr. 23.
Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna
Szakmai kirándulás zenével és tánccal
2024. április 19-én az oktatás ágazatban tanuló 9. E osztályos diákokkal Budapestre utaztunk a Mészáros Jenő Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe. Az intézmény pedagógusai és tanulói nagy szeretettel fogadtak bennünket. A délelőtt folyamán megtekinthettük az 5-6. foglalkoztató csoport környezetismeret és olvasás-írás és a 7-8. foglalkoztató csoport matematika és környezetismeret foglalkozásait. A foglalkozások során a 9. E osztályosok bekapcsolódhattak a feladatok megoldásába és segíthettek a tanulóknak.
A tanulás után egy nagyon vidám program következett. Ugyanis az intézmény tanulói egy tánccal készültek nekünk, amit az iskola aulájában be is mutattak. Ezt követően a 9. E osztály is megmutatta és megtanította a gyermekeknek a „pingvintáncot”, amivel ők készültek az intézmény diákjai számára. A közös táncolásban minden gyermek és pedagógus vidáman vett részt.
Köszönjük szépen az intézménynek, hogy lehetőséget adott diákjainknak munkájuk megismerésére. Nagyon örülünk, hogy meghívást kaptunk az intézmény óvodai részébe is, amit köszönettel elfogadtunk és nagyon várjuk, hogy ellátogathassunk oda is.
Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna és Nagy-Kovács Anett
GALÉRIA
Szakmai kirándulás zenével és tánccal
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Madarak és Fák napja Poroszló vadregényes világában
A NTP-TEHETSEG-23-0168-as számú pályázat keretei között a 9. C osztály tanulmányi kiránduláson vett részt osztályfőnökük, Csizmarik-Boros Erika vezetésével május 10-én, a Madarak és Fák napján.
2024. máj. 15.
Bődi Etelka
Boldog tanár – boldog iskola
Boldog tanár – boldog iskola Aktív – tanár – aktív tanóra A 2023-1-HU01-KA121-VET-000130941 számú Erasmus+ pályázat keretei között valósult meg iskolánkban az a tanártovábbképzés, amelyet a Smart Teachers Play More nevű oktatási szervezet két lelkes és elkötelezett oktatója, mint meghívott szakértő tartott a kollégáknak.
2024. máj. 14.
Bődi Etelka
Sikeres felnőtt ágazati alapvizsga a turisztikai technikusoknál
2024. május 10-én adtak számot eddigi tudásukról felnőtt turisztikai technikusaink az ágazati alapvizsgán. Igazán szép eredmények születtek, pedig előtte többen aggódtak a sikeresség miatt, mivel úgy érezték, hogy a vizsgakövetelmények bizonyos részei távol állnak tőlük.
2024. máj. 13.
Ardainé Tóth Anikó